A kornspitz egy pillanat alatt meghódította a kenyérkosarakat, reggeliző asztalokat és az emberek szívét, ez által a ballaszt anyagokat is szalonképessé téve. Az 1984 - amit 72 országban naponta 4,5 millió alkalommal fogyasztanak. A fűszeres íz, a ballaszt anyagok magas hányada, és az alacsony glikémiai index olyan adalékok, melyekkel a kedvelt Kornspitz az egész világot meghódította.


"Ropogó, fűszeres, ballasztanyagokban gazdag" ezekkel a jellemzőkkel mutatkozik be a Kornspitz születési időpontjától, 1984-től kezdődően. Az eredeti recept továbbra is változatlan, és a Kornspitz ugyanúgy ízlik, mint régen, sőt.

Magas értékű nyersanyagok

A Kornspitzben a magas értékű nyersanyagok kiegyenlített keveréke rejlik, melyek főleg a cég körzetéből származnak: rozs- és búzaliszt, rozs-, búza- és szójadara, búzamaláta-töret, lenmag és só.

Több mint 7 % ballasztanyag

A gabonatöretek – vagyis a felaprított gabona magvak – magas hányada miatt a Kornspitz a magok tartalmának összes értékes részével rendelkezik. A ballasztanyagok hányada meghaladja a 7 százalékot, amely magasabb, mint a legtöbb müzlié.

Ennek a márkának kultusza a 80-as évek elején a táplálkozástanban is új korszakot nyitott. A ballasztanyagok szalonképessé váltak, azokat már nem lehet kihagyni a táplálkozásból. A Kornspitz ma már számos diéta és a modern táplálkozási programok kihagyhatatlan alkotórésze.

Vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek

A Kornspitz a fontos ballasztanyagok mellett a B-csoport minden szükséges mennyiségű vitaminját is tartalmazza, továbbá ásványi anyagokat (pl. kalciumot és foszfort), valamint nyomelemeket (pl. tojást, rezet, mangánt, vagy cinket).

Kornspitz mint egészséges enerGIa

A Kornspitz glikémiai indexe (GI) tekintetében is osztályon felüli. A Bécsi Egyetem Táplálkozástudományi Intézetének vizsgálata 43-as index-értéket eredményezett. Ezzel lényegesen alacsonyabb az 55-ös küszöbértéknél, így az úgynevezett glikémiás-diétán belül korlátlanul fogyasztható.

BIO-Kornspitz 1995 óta

A BIO-Kornspitzet is mindenki fogyasztja. Már 1995 óta sütik ezt a péksüteményt BIO minőségben. A Kornspitz tehát ebben a tekintetben is példamutató.